Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei

Kozármisleny

Árkos
E-mail: ferences.noverek@gmail.com

Legfrissebb bejegyzések
Árkosról, Kozármislenyből, a ferences családról
Jézustól tanuljunk imádkozni
A sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban és plébánián Tanuljunk meg imádkozni Jézustól, a Miatyánk ima kérései témával október 9. és november 20. között, csütörtökönként hat hetes lelkigyakorlatot szervezett a Szent József-plébánia, a Medjugorjeai imacsoport és az Élet a Lélekben imacsoport. A lelkigyakorlat délután szentmisével kezdődött, majd...
Szeretettel hívunk és várunk Mindenkit az adventi időben is, hogy együtt imádjuk az Urat!
Hálaadó szentmisével emlékezünk meg közösségünk Erdélyben, a Gyulafehérvári Főegyházmegyében való letelepedésének 20 éves időszakáról.
(Levél a Hívőkhöz II. 61.)
Assisi Szent Ferenc

A templomunk története
Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei kolostor templomát 1993-ban kezdték el építeni Kozármislenyben. Alapító nővérünk, Bali Katalin Kapisztrána nővér, a rend akkori elöljárója, a nővérek részére szeretett volna egy kolostort és mellette egy templomot építtetni, ezért imádkozott az Úrhoz és ezért kérte az emberek segítségét. Josef Eberli svájci plébános személyén keresztül a svájci emberek adományából épült fel a templom 4 év alatt. Eberti atya életfeladatának érezte, hogy saját országa védőszentjének tiszteletét jobban elterjessze, ismertesse a világ egyházban, ezért a templom a Flüe-i Szent Miklós titulust kapta. Ünnepe március 21-én van.





