Találkozások fiatalokkal - A 42. MIT margójára

2024.07.08
Ferences nővérek a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón (2024) | Fotó: Pécsi Katifi
Ferences nővérek a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón (2024) | Fotó: Pécsi Katifi

Nyitottsággal, őszinte érdeklődéssel és imádsággal készülve vettünk részt az idei MIT-en, melynek választott mottója, a tanítványok egy konkrét, megfogalmazott vágya volt Jézushoz:

"Uram taníts meg minket imádkozni." Lk 11,1

Sok, szép, tiszta arcú, és az Isten mellett elkötelezett fiatallal találkozhattunk. A találkozó teljes időtartama alatt lehetőséget kínáltunk a találkozásra, ismerkedésre, lelki beszélgetésre. Nagy örömünkre a fiatalok éltek is ezzel a lehetőséggel. Voltak, akik határozottak voltak a jövővel kapcsolatban, mások a bizonytalanságot élték meg, vagy a hivatásuk keresésének nehézségeit osztották meg. Voltak, akik az örömeiket mesélték el, melyet Isten ajándékozott számukra. Nekünk is nagy ajándék volt mindezekből részesülni. Jó volt látni, tapasztalni az Isten utáni szomjúságot, a Vele való együttműködés, beszélgetés igényének fontosságát.

A szombati nap délutánjában, Ferenc, a szerzetes, ferences élet ma címmel, műhelyfoglalkozással is vártuk őket. Az Assisi Szent Ferenc Perugiai legendája című könyv segítségével, interaktív beszélgetés által alkalmuk nyílt ismerkedni a ferences lelkiséggel, és a mi közösségünk életével mindazoknak, akik meglátogatták műhelyünket.

Köszönjük Uram, a találkozásokat, a beszélgetéseket, a megosztásokat, az imádságos együttlétet. Kérünk Téged, hogy viseld gondját, egyengesd útját, erősítsd hitét minden fiatalnak, és add meg nekik a Benned való élet teljességének örömét.


Képek, videók a találkozóról