az Oltáriszentség gyógyítóerejét hangsúlyozza a lelkigyakorlaton: Kisasszony havának küszöbén egy felemelő elhívást hallhattam, keresztény hívő, a feszület győzedelemes hatalmában bízó, megfáradt lélek. A kegyelmes Isten szavában bízó hívőként szükségem van arra, hogy időközönként a tiszta forráshoz járulva töltekezzem. Éppen ezért a Szentlélek bíztatására szeptember első hétfőjén megkezdtem azt az öthetes gyógyító lelkigyakorlatunkat, amelyet a Sepsiszentgyörgy Szent József-plebániájának lelki vezetője, Ilyés Zsolt plebános úr vezetett. Fáradt vándorként érkeztem kegyelemért, mert hitem szerint, aki gyógyulni kíván, azt a Mester füves legelőkre vezeti és hűs forrásvizzel táplálja. Lelkemet megvidámítja az ő békességével, s mindenható kegyelmével vigasztal meg engem.

Egy ígéretesnek mutatkozó útra indultam el, s mindvégig hű tanítványként társaimmal együtt járultam a mennyei ajándékok elé. Hordoztuk egymás terhét, kis csoportokba tömörülve mélyültünk el lelki sebeink kinyilatkoztatására, hogy majd a közös imádkozások idején testvérekként, összeforrott lélekkel emelkedhessünk fel a mennyei Atya dicsőséges kegyelmébe. Isten akaratából öt témát érintettünk, melyek közül a belső gyógyulásról, az énképünk, az elutasítás, a félelem, a harag sebeinek gyógyulásáról, s annak lehetőségeiről elmélkedtünk. Lelki vezetőink, akiket őrangyaloknak láttam — mert valódi segítőtársnak adattak a lelkigyakorlat idejére –, mindig bölcs útmutatással igyekeztek utat mutani a kétségbeesett csoporttársaiknak. Nem vajmi varázslat, sokkal inkább hitbéli megigazulás történt e pár hét alatt. A tanfolyamvezető plebános a Szentlélek erejével felvértezve oly módon vezette a közös imáinkat, hogy általuk mindnyájunknak sikerült olyan lelki magaslatokra jutnunk, ahol megnyugvást jelentett léteznünk. Ehhez a folyamathoz azonban szükség volt porba hullanunk, hogy aztán teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből azt tudjuk szolgálni, akitől jön a mi szabadításunk.

Egy erő, egy hitet megszilárdító végtelen megpecsételődés, az Oltáriszentség — az élő kenyér, amely az égből szállott alá – mindvégig áthatotta a gondolataimat. Őáltala, ővele és őbenne mindvégig jelen volt az Úr Jézus, hogy elébe vihessük szívünk összes örömét, vágyát és nehézségét. Ennek a szent meggyőződésnek a tudatában hiszem és vallom, hogy megkönnyebbülten és lélekben felfrissülve indulok a holnap kötelességeinek elvégézésére

Amikor felkértek a csoportvezetésre, úgy éreztem, nem mondhatok nemet a szolgálatra, bár tudtam, hogy egy 8 hónapos picivel nem lesz egyszerű minden alkalommal ott lenni. Elsődleges a szolgálat volt, így nem úgy indultam, hogy én is gyógyulhatok. Isten Zsolt atya segítségével mégis rávilágított fájdalmas sebeimre: mély, fájdalmas gyerekkori sérüléseimből adódóan szívem jól belakatolt részét szeretném megnyitni, hogy ne fél- vagy negyedszívű emberként éljek tovább. Ez a jól elzárt "szívkamra" oka a helytelen önértékelésemnek is, valamint a számomra félelmetesnek tűnő világának is amiben élek. Öröm van bennem, hogy Isten rávilágított erre a három dologra, amiből szeretnék gyógyulni és hiszem, hogy fogok is!

Számomra a lelkigyakorlat vezérfonalát Zsolt atya elmélkedései jelentették. Különösen az első, bevezető alkalom volt nagyon-nagyon mély, ugyanis minden elhangzott szó, mondat, gondolat rólam szólt. Nagyon régen elszenvedett sérelmek, fájdalmak kerültek felszínre, de ezzel párhuzamosan az általam okozott bántások is felbukkantak. Bár már többször próbálkoztam, nemcsak megbocsátani, de még imádkozni is tudtam azokért, akik a legmélyebb barázdát szántották a lelkemen. Ugyanakkor kértem az Úr irgalmát, hogy bocsássa meg nekem is az embertársaim lelkében az általam okozott sebeket.

Mit jelentett számomra ez a lelkigyakorlat? Feltöltődést, elmélyülést, magamba való nézést, elgondolkodást, változást az életemben. Sokkal több imát a öt hét alatt. Lelki sebek gyógyulása tekintetében: lelki sebeim felidézése, megbeszélése az Úrral, nagy megkönnyebbülést hozott számomra. Nagyon sok mindenre rávezetett, hogy másképp kellene tenni a dolgokat, változtatni, a magam javára, hogy könnyebb legyen a jövő! Hálás vagyok-e Istennek? Nagy hálát érzek a szívemben, lelkemben, mert az Úrral való kapcsolatom újból elmélyült. Talán bölcsebb lettem, ezáltal másképp látom a világot. Hála van a szívemben, hogy részt vehettem a lelkigyakorlaton. Kiscsoportba való tartozás: jó volt valahová tartozni, egymást meghallgatni, támogatni, egymástól tanulni! Együtt imádkozni, és imával tartozni mások fele (imatámogatást nyújtani a társaimnak). Hála és dicsőség az Úrnak a csoporttagokért.

Isten után Zsolt atyának, Regina nővérnek és a népes csapatnak hála és köszönet mindenért. Engem a lelkigyakorlat nagyon mélyből rázott fel: gyerekkorom óta napjaimig történetek jöttek fel bennem. Sok mindenre gyógyírt kaptam. Rájöttem, hogy változnom kell, ez bizony nehéz, de nem lehetetlen. Már a második alkalommal biztatást kaptam: Isten gyermeke vagyok, ő egyetlen fiát adta értem, és én vagyok az ő szeretett gyermeke, akiben kedve telik. Számomra erőforrás, megerősítés. Vele könnyebb gyógyulni a szomorúságból, haragból, megsebzettségemből, bűntudatomból és a harag okozta sebeimből való felgyógyulásomban. Várom a következő lelkigyakorlatot, hisz igazi lélekmelengető és felemelő pillanatokat éltem át.

A gyógyító lelkigyakorlatba megtapasztaltam az egységet, az odafigyelést és az egymás iránti szeretetet. Jó volt együtt lenni, együtt imádkozni és beszélgetni. A szentmisék, az előadások, a kiscsoportos beszélgetések és a szentségimádások közelebb vittek egymáshoz és Jézushoz is. Hála és öröm van bennem, hogy én is megtapasztalhatam a gyógyulást. Hiszem, hogy Jézus, aki jelen volt köztünk, körbe járt és gyógyított. Igen, Jézus sebei által gyógyultunk meg és ez egy mély hálaadásra kell bennünket késztessen. Köszönjuk Uram, légy áldott mindörökké!